A Lélek-emelő olyan lélekemelő gondolatok, idézetek gyűjteménye, amely erőt ad a mindennapok nehézségeinek elviseléséhez és egy pozítív életszemlélet kialakításához.
Oldalunk mottója:
"Attól, hogy valaki sok bölcsességet olvas, ismer, nem válik szükségszerűen és automatikusan bölcsé.
Ahhoz meg is kell érteni, teljes mélységében azonosulni kell az adott gondolatokkal és azokat a hétköznapi életünkbe is be kell építenünk."
„Az örök visszatérés gondolata rejtélyes, és Nietzsche zavarba ejtette vele a többi filozófust: micsoda képtelen gondolat, hogy amit már átéltünk, egyszer ugyanúgy megismétlődhet, és hogy ez az ismétlés ismétlődhet a végtelenségig."
...Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Jézus Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek. Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyűnek mutatkozhat. De vajon a nehéz valóban szörnyű, a könnyű pedig valóban csodálatos? A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb. Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük sincs. Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?"
Bővebben: Az örök visszatérés gondolata
„Sok múlik a nőkön is" – gondolta ilyenkor dünnyögve, tartózkodó elismeréssel a hajós. Ritka volt a nő, aki helyén állott az életben, s nemcsak az almáriomok fiókjaiban, hanem a ház lakóinak lelkében is tisztaságot és rendet tudott tartani. Az ilyen házba csak belépett az ember, s már úgy érezte, minden a helyén van. A kamra éppen olyan tömött volt jóízű és hasznos holmival, mint a háziak lelke. A béke és a türelem illata úgy úszott a szobákban, mint tavasszal a hasas zöld üvegvázákban elviruló kerti virágok szaga. Mert az élethez nemcsak virtus kellett és okosság, hanem türelem és jámbor szándék is kellett hozzá, egyfajta mosolyogva csodálkozó beletörődés, mely nélkül nincs összhang a szívekben, s a bútorok is oly sután, mérgesen, rendetlenül állanak a szobákban, mintha részt kellene venniök a háziak perpatvarában. Az ilyen házakban, ahol egy okos asszony és türelmes férfi tartott rendet, nem didergett a vendég télidőn sem, mert szilvóriumnál és a bükkfával fűtött, böffentgetve és dohogva melegítő öreg cserépkályhánál is kellemesebb meleget árasztott az a nyugalmas szívélyesség, mely szóval, mozdulattal, pillantással valahogy mindent a maga helyére tett.
Márai Sándor: Szindbád hazamegy
Mikor voltál utoljára szerelmes? Nem a rózsaszín ködös szerelemre gondolok, hanem az igazi, mély érzésekre. Amire azt mondjuk, hogy „meghalnék érted", és ezt komolyan is gondoljuk. Olyan kapcsolatról beszélek, amit tízezer emberből csak egy él át. Amikor a másikkal úgy beszélsz meg mindent, hogy lelkileg is meztelenné válsz előtte. Amikor azt érzed, hogy napról-napra egyre erősebb a kapcsolatotok. Ilyenkor már nem vagy képes egyedül létezni. Kell a másik közelsége minden pillanatban. Nem múlik el úgy a perc, hogy ne gondolkozz el azon, vajon Ő most mit csinálhat? Mit érez, mire gondol? Az ilyen testi-lelki kapcsolat a rózsaszín köd után is működik. Sőt! Egyre jobb lesz, egyre erősebb. Minden nap beszélgettek, mégsem fogytok ki a szavakból. Még többet akartok tudni a másikról, mégis a következő nap is tudtok újat mondani neki. Ilyenkor az ember nem a föld fölött jár, hanem a felhők magasságában. Kívánom mindenkinek, hogy éljétek át ezt az érzést, ezt az Igaz Szerelmet!
Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is.
Márai Sándor
"Hallotta a nők elfojtott, szemérmes sírásának hangját, amint utolsó útjára kísérik a Farkasréti temetőben az egyetlen embert, akit szerettek, s csak a koporsó nyomában értik meg, hogy minden szeretet reménytelen s nem is célja, hogy hálát arasson érzéseiért az ember."
Márai Sándor: Szindbád hazamegy
